Néhány információ a Kaqun kezelésről

A Kaqun víz egyedülálló a maga természetében, mivel húsz év kutatómunkájaként született meg. Az ivóvizet egy különleges eljárással készítik, amely technológia Magyarországról származik. Az első eszköz, amely képes az aktív oxigén megkötni a vízben 1981 után készült, majd ezt követően egy húsz éves kutatómunka és fejlesztés következett, melynek eredményeképpen a magas oxigéntartalmú Kaqun víz a fogyasztói piacon is megjelenhetett.

kaqun-viz

A Kaqun fürdővíz ugyanezzel a technológiával készül el, miután különleges bánásmódban részesítik a helyi hálózati vizet és kiszűrik abból a káros anyagokat, a környezeti mérgeket.

Magyarországon az első Kaqun Club 2002-ben nyitotta meg a kapuit Dobogókőn, azzal a céllal, hogy a rászorulók általános fizikai állapotán nagymértékben javítson. Azóta itthon több Kaqun fürdő és klub épült, több városban is (Miskolc, Veszprém, Hévíz, Kerepes), valamint két budapesti helyszínen.

A Kaqun víz jelenleg az egyetlen olyan ismert víz, amely több, mint 13 éves klinikai és laboratóriumi vizsgálatok során esett át. A víz egyedülállósága abban rejlik, hogy a víz kémiai tulajdonságait oly módon alakítják át, hogy az így képes megakadályozni a hipoxiát (a szervezet oxigénhiányos állapota) mindenféle mellékhatás nélkül, mivel igen nagy mennyiségben tartalmaz kötött oxigént. A Kaqun víz tehát egy specifikus kezelési eljárás, ami ténylegesen megnöveli a szervezet abszorpciós képességeit. Ennek eredményeképpen a Kaqun csökkenti a mentális és fizikai fáradtságot, hiszen oxigénnel tölti fel a celluláris környezetet.

Fontos tisztázni, hogy a Kaqun víz előállítása során nem használnak fel vegyi vagy mérgező anyagokat, az oxigén magából a vízből és nem más külső forrásból származik, éppen ezért a Kaqun víz fogyasztásának nincsen semmiféle mellékhatása. A Kaqun víz egy olyan technológia során készül, amely során az oxigén a vízbe 18-25 mg koncentrációban kerül bekötésre.

A következőkben néhány tanulmány eredményét ismertetjük, amelyek igazolják a Kaqun víz hatékonyságát.

2006. A fagyöngy kivonat, az Iscador és az oxigénnel dúsított Kaqun víz hatása az SCID egerekben fejlesztett tumoroknál (2780, KB-3-1)

A vizsgálatot végző kutatók: Hicks AM, Willingham MC, Du W, Pang CS, Old LJ, Cui Z.

A vizsgálat eredménye, főbb megállapításai: A Kaqun vízben az oxigén egy stabil formában és igen nagy koncentrációban van jelen, állapította meg a kutatás, ennek köszönhetően képes elpusztítani a rákos sejtek makrofágjait, apoptózist indukál a reaktív oxigéngyökökben. Azt is megfigyelték, hogy a célsejtek antioxifánsai fontos szerepet játszanak a humán polimorfonukleáris leukociták citotoxikus válaszában. A Kaqun víz tehát jelentős befolyással van a a tumorsejtek növekedésére, azokat képes visszaszorítani. Habár vannak különféle eltérések: jelentősen csökkenti például a tüdőkarcinómák és azok variánsainak növekedését, de kevés hatással van a hepatocelluláris karcinóma sejtekre.

2012. A Kaqun víz jótékonyan befolyásolja a kognitív funciókat

A vizsgálatot végző csoport: Dél-Borsodi Egészségügyi Szociális Csoport

A vizsgálat: Véletlenszerűen kiválasztott egészséges idős egyéneket teszteltek. Az átlagéletkor 65 év volt. Az alanyokat négy csoportra osztották: a kontroll csoport mellett voltak olyanok, akik 1,5, 1, és 0,5 liter Kaqun vizet fogyasztottak. A vizsgálat tehát kontrollcsoportos, kettős vak volt.

Végzett vizsgálatok: plethysmogram, a pulzus nyugodt állapotban és terhelés alatt, vérnyomás (szisztolés és diasztolés), oxigén szaturáció, SRT (reakcióidő) és CRT (kognitív reflex idő).

Megállapították, hogy ezek az eredmények egyaránt javultak a Kaqun víz mennyiségétől függően. A mérések eredményeit és a jelentőségét RopStat szoftveren értékelték.

Kaqun víz rendelése

Kaqun víz 1,5l ( 1500 ml) szénsavmentes, magas oxigéntartalmú

Kaqun víz 1,5l ( 1500 ml ) szénsavmentes, magas oxigéntartalmú

A KAQUNᵀᴹ Ivóvíz speciális (KAQUNSYSTEMᵀᴹ) eljárással készült, alacsony ásványianyag tartalmú, oldott oxigénben gazdag, tisztított ivóvíz.

Ár: 830 Ft
Megnézem

Kaqun gél illatmentes 75ml

Kaqun gél illatmentes 75 ml

Magas oxigén- és víztartalommal rendelkező, regeneráló hatású hidrogél, bármilyen bőrtípuson alkalmazható.

Ár: 6990 Ft
Megnézem
Vélemények (2)