A Kaqun víz atyja, Otto Warburg

Otto Warburg (1883-1970) a fizikus Emil Warburg fia volt, egy Nobel-díjas orvos és fiziológus. Warburgot tekintik a 20. század vezető biokémikusának. 1931-ben nyerte meg a Nobel-díjat, azonban fontos róla tudni, hogy háromszor is jelölték erre a címre, ami példátlan a történelemben.

Warburg, amíg a Marine Biological Stationban dolgozott az oxigénfogyasztással kapcsolatban végzett kutatásokat: egy tengeri sün tojásának megtermékenyítése során bebizonyította, hogy a légzésszám hatszorosára növekszik meg ilyen esetekben. Az ő kísérletei tehát rámutattak arra, hogy az oxigén elengedhetetlen a magzati fázisban, a megfelelő fejlődéshez.

Warburg az anyagcsere zavarok és a sejtlégzés közötti kapcsolatot is kereste, különösen a rákos sejtek esetében. 1931-ben e munkásságáért kapta a Nobel-díjat, mivel felfedezte a légúti enzim hatásmechanizmusát és természetét. A Nobel-díjt még megelőzte további 46 jelölés is, amely közül 13-at abban az évben nyújtottak be, amikor a Nobel-díjat is megnyerte.

Warburg hipotézise:

1924-ben Warburg feltételezte, hogy a rák, a rosszindulatú daganatok és a tumorok növekedését az okozza, hogy a tumorsejtek főként a nonoxidatív glükózlebomlás során jutnak energiához, illetve a metabolit NADH újrahasznosítása során, amely folyamat befejezéséhez a glikolízis újrafelhasználására van szükség. Tehát fermentációról vagy anaerob légzésről beszélhetünk. Ez ellentétben áll az egészséges sejtek máködésével, amelyek főként a piruvát oxidatív lebontása során jutnak energiához. A piruvát a glikolízis folyamatának végterméke, ami a mitokondriumon belül oxidálódik. Éppen ezért Warburg szerint a rák tulajdonképpen nem más, mint egy mitokondriális diszfunkció, zavar. Őt idézve: “A rák, minden más betegség felett, számos másodlagos okra is visszavezethető. De még a rák esetében is jelen van egy elsődleges ok. Néhány szóban összefoglalva, a rák fó kiváltó oka, hogy a testben az oxigénes légzési folyamatok a cukor fermentációjára cserélődnek le a test sejtjeiben”.